BBányászati ágazati kitüntetések 2017. március 15.
MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZAT KITÜNTETÉST KAPOTT:
Juhász András a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány egyik alapítója és kuratóriumi tagja,
a bányászszakma értékeinek és hagyományainak megőrzését, illetve megismertetését odaadóan szolgáló szakmai és társadalmi tevékenysége elismeréseként.
Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség elnöke, a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíj program alapítója,
a nemzetgazdaság minőségi építőipari alapanyag-ellátásának biztosítása mellett a társadalmi felelősségvállalásra és a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fektető, nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenysége elismeréseként.
PROMÉTHEUS DÍJ KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT:
Bérces Tamás a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály bányafelügyeleti főmérnöke a hazai bányászati szakigazgatás területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként, (kitüntetését később veszi át)
Gál Csaba a MOL Nyrt. Kutatás-Termelés, Termelés MOL vezetője a hazai szénhidrogén termelés növekedése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
Reisz József a Mátrai Erőmű Zrt. informatikai főelőadója a hazai villamosenergia-ipar üzemeltetése és karbantartása területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, illetve életútja elismeréseként.
A miniszter irányítása alá tartozó ágazatok területén végzett példamutató, eredményes tevékenysége elismeréseként
MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT:
Sztolárné Perencsey Éva a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Bányászati, Jogi és Igazgatási Főosztály igazgatási ügyintézője.
Végh Viktor a WIENERBERGER Zrt. bányászati vezetője, az építőipari minőségi alapanyag ellátás biztosítása érdekében kiemelkedő, környezettudatos bányászati vezetői tevékenysége elismeréseként.
Juhász András Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány
Juhász András Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány
Szarkándi János a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója
Szarkándi János a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója
Reisz József a Mátrai Erőmű Zrt. informatikai főelőadója
Reisz József a Mátrai Erőmű Zrt. informatikai főelőadója
Sztolárné Perencsey Éva Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Bányászati, Jogi és Igazgatási Főosztál
Sztolárné Perencsey Éva Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Bányászati, Jogi és Igazgatási Főosztál
Végh Viktor a WIENERBERGER Zrt. bányászati vezetője
Végh Viktor a WIENERBERGER Zrt. bányászati vezetője